Megboldogult gimnazista koromban, midőn a füstöt fújtam az épület legkisebb és legszagosabb, de legalább félreeső helyiségében szerteszét, fel sem merült bennem a félelem, hogy negyven felett is mellékhelyiségekbe leszek száműzve füstölgő szokásom miatt.
Azt még simán bevette a lelkem, hogy a játszóterekről néhány éve kitessékelt a tábla, mondván ne fújjam körbe a gyerekeket és ne a homokozóban landoljanak a csikkek. OK.
Még azt is beslukkoltam valahogy, amikor az aluljárókból kiszorultam a cigarettámmal, mondván ne szemeteljek és ne tegyem passzív dohányossá az utazó közönség antinikotinista tagjait, mondtam, rendben. Úgy legyen. Elnyomom a csikket az aluljáró bejáratánál és nem csak a metrólejárónál.
A legújabb ötletecske azonban már kihoz a sodromból: Mégis, hogyan képzelik, hogy a „Békává” járataira várva sem fogok a zsebembe túrni egy szál cigiért az amúgy totál szmogos pesti éjszakában?
Csípem a szemüket. Tudom, nem csak én. A hajléktalanok is. Az ő bűzük, az én füstöm is. Tőlük már megtisztították az aluljárókat. A csikkjeinktől is. Most a busz- és villamosmegállók következnek.
Van egy javaslatom: Tiltsák ki az összes személygépkocsit a városból! Mert ők pedig az én szemem csípik. Energiát fogyasztanak - rengeteget, szén-monoxidot bocsátanak ki – nagyon nem keveset. Továbbá, úgy gondolom, hogy egyáltalán nem szükséges telepöfögni a várost benzingőzzel azért, mert pld. tehetősék a város egyik végéből a másikba vigyék agyonkényeztetett csemetéiket a bölcsődétől az egyetemig – miközben természetesen nem gyújtanak rá és nem látják a hajléktalanokat sem.
Ami engem illet, továbbra is dohányzom. A saját kéglimben és az utcán – mindenképpen.
Februártól meg is kínálok egy-egy hajléktalant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése