Szeretem ezt az országot.
Csöngetnek kora reggel az iskolába, a munkába indulás előtt éppen tíz perccel.
Az ágy még éjszakai táncát mutatja, a mellékhelyiségből árad a blűz, rajtam alig semmi, a gyereken már kabát és iskolatáska.
Éppen három napja, hogy lezárult a gyermektartási perem a bíróságon, ahol sikerült megegyezni a papíron férjemmel, hogy három év után méltóztatik némi alamizsnát nyújtani közös kifejlett magzatunk felnevelése érdekében.
Az ajtóban nem a postás vár, hanem a gyermekvédelmis asszonyság komoly szándékkal és papírokkal felfegyverezve. Közli: családlátogatásra, helyzetfelmérésre jött. Kérdezem: Mi okból? Mert a per már lezárult...
Igen meglepődött arcvonásaival jelzi, hogy fogalma sincs róla, mikor volt a második tárgyalás, de ha már itt van, mégis kitöltené a papírokat.
Jöjjön! - mondom nem túl meggyőzően, és próbálom félálmosan előszedegetni a polc dzsungeléből a tárgyaláshoz kapcsolódó dokumentumokat, miközben rám esnek a hat hónapja fizetetlen számlák,
Istenem, milyen szép is e haza és a benne működő rendszerek!
A még robotoló adófizetők pénzéből fenntartjuk a bíróságokat, ahonnan elfelejtik értesíteni a gyermekvédelmet, hogy milyen határidővel kell elkészítenie az anyagot vagy éppen fordítva: a drága jó önkormányzat szociális osztálya ereszt rá nagyot a magasból, hogy a bíróság idejében megkapja-e az érdemi információt a döntéshozáshoz.
Szeretem ezt az országot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése